Látványosságok

Szegedi Dóm

Építését az újabb árvizektől való megmenekülésért fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák. Sokáig tartott, amíg megfelelő telket és egy pénzügyileg is elfogadható tervet találtak. A telekben is nehéz volt megegyezni, de végül a régi barokk stílusú Demeter templom telkére esett a választás, mert régtől fogva e területhez fűződött a lakosság kegyelete. A város vezetése a templom építésének helyéről 1883. január 22-én hozta meg határozatát. Az első terveket Schulek Frigyes, a budai Halászbástya alkotója készítette, aki neoromán stílusú templomot tervezett és a párizsi Sacré Cœur-székesegyházhoz hasonlóan, a szegedi dómot is fehér kővel akarta burkolni. Foerk Ernővel azonban módosíttatták a tervet, aki inkább a lombardiai tégla-architektúrához vonzódott, s ez lényegesen olcsóbb volt. Foerk terveit 1913. március 18-án fogadta el a városi vezetés..

Zsinagóga

A szegedi Új zsinagógát 1900-1902 közt építették Baumhorn Lipót tervei alapján. Baunhorn 22 zsinagógát tervezett a 19-20. század fordulóján, legszebb alkotása éppen a mór-arab-mediterrán elemekkel vegyített szecessziós stílusú szegedi Új zsinagóga. A szegedi zsinagóga Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája

Anna-fürdő

Az 1879-es nagy szegedi árvíz után a városban mindössze egyetlen nem túl jól fölszerelt közfürdő maradt. A növekvő népességű város lakosai azonban igényelték a közfürdő létrehozását. Szeged városának megbízásából Ádok István Törökországba utazott, hogy az ottani fürdőkultúrát tanulmányozza. A török tapasztalatokat egy új szegedi fürdő létrehozásához kívánták felhasználni.A fürdőt 1896. szeptember 6-án nyitották meg.